Rólunk – másképp

A hivatalos rész vége, mert hiába vagyunk napi nyolc órában komoly mérnökök, azért néha élünk is. Hogy miként? Íme, megismerhető a tagság a „másik oldalról” is.

Mindannyian elkötelezett hívei vagyunk az egészséges életmódnak. Minden tagunk, és a legtöbb alkalmazottunk – önszántából – kerékpárral jár munkába, ad a környezetvédelemre, és igyekszik a környezettudatosság szellemében élni.

Vicces, vidám társaság vagyunk, a céges megbeszéléseken is nehéz a komolyságot a kollégákra ráerőltetni, de ha kell, azok is tudnak lenni. De nézzük az embereket egyenként:
Az oldal tetejére

Bíró Péter

A realista. Ritkán szólal meg, mert zárkózott egy kicsit, de ha megszólal, annak súlya van. Tud idétlen is lenni, de tisztában van azzal is, hogy a cég irányítása az Ő vállát nyomja. Magánéletében nem nagyon jár társaságba, de aki barátja lett, azt nagyon tudja becsülni, szeretni.
Fanyar humora van, ami néha másokat sért, bár nem sértő szándékkal mondja. Kedvenc filmje bármi, csak Bruce Willis játsszon benne, illetve kedveli a Jóbarátok, a Dr. House, és a Monk című sorozatokat is. Szereti a SciFi regényeket, a krimiket, és Stephen King könyveit is.
Az oldal tetejére

Forgó Tamás

A lelkes. Nem beszél lyukat senki hasába, de szinte bármilyen témáról szívesen beszélget. Szabadidejét próbálja a szakmai fejlődés, a sport és a társasági élet között minél jobb arányban megosztani. A kerékpárt közlekedési- és sporteszközként is naponta használja, így a városon belül villámgyorsan célba tud érni.
Zenei téren mindenevő, de legtöbbször a hazai és külföldi underground, reggae, indie, funk, rock és jazz számok szólnak körülötte. TV-zésre és a könyvekre ritkán szakít időt, de kedvenc sorozatát, a Dr. House-t igyekszik becsempészni a szoros időbeosztásba.
Az oldal tetejére

Kulich Balázs

Az optimista. Lehet hóvihar, szélvihar, neki mindig süt a nap. Előzékenységben és bajtársiasságban legyőzhetetlen. Ha családról, barátról, kollégáról van szó tűzön-vízen gázol értük. Életszeretete és pozitivizmusa megingathatatlan. A munkát nagyon komolyan veszi, és nem adja fel a nehezebb helyzetekben sem. Szerető apa, 5 éves kislánya a szeme fénye.
Kedvenc hobbija mostanában a póker, de csak szigorúan baráti alapon, vagy játékpénzben (felesége nagy örömére.) Kedvenc sorozatai a Flashpoint, a Burn Notice és a Merlin. Szeret barkácsolni, nagy álma, hogy egyszer lesz egy jó nagy műhelye a kert végében.
Az oldal tetejére

Tamás László

A gép. Alapvetően csendes, határozott ember, minden munkáját egy új kihívásnak veszi és megpróbálja az adott helyzetből a maximálisat kihozni. Igyekszik minél hamarabb megismerni, kitesztelni  a szakmában megjelenő újdonságokat. Szeret túrázni, horgászni. Szerencsés helyzetben van, mivel szereti a szakmáját, ezért a hobbija a munka.
Az oldal tetejére

Zilahi Tibor

A titkos fegyverünk.
Az oldal tetejére

Elismerések - galéria

KAMBA 2008 ősz
Kamba 2008. ősz.
KAMBA 2009 tavasz
Kamba 2009. tavasz.
Bibó 2008 tavasz
Bíró Péter 2008. tavasz.
Bibó 2008 ősz
Bíró Péter 2008. ősz.
Vándorkupa
Tanácsadó cégek vándorkupája, 2009.
Forgó Tamás 2009. ősz.
Forgó Tamás 2009. ősz.

Az oldal tetejére

A B és B Expert Kft. egy több éves múltra visszatekintő társaság. A cég megalapításakor az az ötlet vezérelt minket, hogy hiánypótló szerepet töltsünk be az informatikai szakmában. Hogy ez mit is jelent?

A legtöbb cég nagy befektetésekkel kialakítja az informatikai hálózatát (szerverek, kliensek, operációs rendszerek, más alkalmazások, e-mail, stb.), azonban a karbantartásra már nem szeretne nagy összeget fordítani.


Kerékpáros számláló